2022. 05. 28-án készült MOK közgyűlési jegyzőkönyv az oltások káros hatásairól + dokumentum

scythian

Administrator
Tag
Kiszivárgott egy 2022. 05. 28-án készült közgyűlési jegyzőkönyv, amiben egyértelműen szóba került az ún. Covid-oltások miatt megbetegedett, sérült emberek témaköre az orvosok és a páciensek kapcsán is. A jegyzőkönyv szerint sok az oltás miatt megbetegedett ember, és ezt már ebben az időszakban is pontosan tudták, de azóta sem történt semmi. Az oltásokat ennek tudatában erőltették, és ennek tudatában reklámozták úgy, mint szükségszerű, hatékony eszköz a vírus ellen.

A Coviddal kapcsolatos információkat 10 évre titkosították, miközben több százezres lehet azoknak az embereknek a száma, akiket ez közvetve, vagy közvetlenül érint (elhalálozott, vagy megbetegedett, lerokkant családtag, hozzátartozó, barát). Az oltáskárosultakkal kapcsolatos beadványokat az orvosok hivatalból, kötelezően dobják vissza, és utasítják el annak ellenére, hogy nap, mint nap szembesülnek ezekkel az esetekkel és problémákkal, és látják annak következményeit.

Ugyanakkor a MOK álságos módon 2026. május 29-én a következő nyilatkozatot tetette hivatalos honlapján:​
A Magyar Orvosi Kamara elítéli az oltási rend megbontása ellen szervezett fellépéseket, különösen az oltáscsalókat. A MOK szorgalmazza az etikai vizsgálatokat és amint jogilag lehetősége lesz rá, le is folytatja azokat. Az orvosi kamara mindent megtesz az oltásokkal kapcsolatos helyzet rendezésére és a becsületesen, szakmailag korrektül dolgozó kollégák védelme érdekében, ami a gyermekek biztonsága és egészsége szempontjából is elsődleges. Az aggasztó mértékű gyermekorvos-hiány helyzetének megoldása prioritás.​

1780699901935.png

Idézet a dokumentumból:
Dr. Ragó Zsuzsanna: Én azok nevében szeretnék hozzászólni ehhez a módosításhoz, akik szövődményt mutattak az első, a második, vagy a harmadik COVID oltás után. Rengeteg olyan beteget kezelek én is, aki oltáskárosult, rengeteg egészségügyi dolgozó van, aki COVID oltáskárosult. Nem szabad kötelezővé tenni az oltást azok számára, akiknek valamilyen szövődménye volt. Mint ahogy minden oltás esetén tilos a következő oltást az oltási sorban beadni ilyen esetben. Én nem támogatom ezt a javaslatot. Az nem lehet, hogy ez mindenkinek kötelező legyen, aki károsult, akinek tünete van egy oltás után, az semmilyen más további oltást nem vehet fel.

Dr. Hegedűs Zsolt: Csak annyit tennék hozzá, hogy egészségügyi dolgozók számára kötelező védőoltásoknál természetesen a megfelelő leiratok általában szerepeltetik azt, hogy ki az, aki egészségügyi okok miatt nem veheti fel. Most is voltak olyan orvosok, akiknek különböző allergiás reakciói voltak, azok megfelelő mentesítést kaptak ez alól.

Dr. Ragó Zsuzsanna: Itt nem allergiás reakciók vannak, hanem poszt-vakcinációs poszt-COVID szindrómájuk van. Ez egy új entitás, ezt még Ti sem írtátok ide bele.

Dr. Hegedűs Zsolt: Ezeknek a dolgoknak a védőoltások leiratában kell szerepelnie, hogy kik azok, akik egészségügyileg felmentést kaphatnak az egyébként kötelező védőoltások alól.

Dr. Ragó Zsuzsanna: Ez nem felmentés, mert az első vagy második oltás után jelentkeznek a tünetek először. Itt is ül közöttünk olyan, aki oltáskárosult, csak mondom. Van olyan, amikor valakit az intézménye, egyeteme kötelez arra, hogy vegy fel a második vagy harmadik oltást – különben nem dolgozhat –, pedig tünetei vannak.

Dr. Hegedűs Zsolt: Ha tünetei vannak, akkor lehet, hogy el tud menni egy megfelelő immunológushoz, és beszerzi azt a megfelelő szakvéleményt, ami alapján kéri azt, hogy a második vagy harmadik oltást ne kapja meg.

Dr. Ragó Zsuzsanna: Ha a kollégához elmegy, akkor azt mondja, hogy oltás után ilyen nincs. Pedig van. Tehát nagyon sokan elutasították azt, hogy oltás után lehet szövődmény, de van. Ez mostanra már kezd letisztulni. Nézzetek utána, mert rengeteg ilyen történt az országban! Betegeknél is, és köztünk is.
 

Mellékletek

Utoljára szerkesztve:
Vissza
Top